Már átláttok rajtam, de nem láttok belém. Jól nézz meg! Vagyok aki leszek, leszek, ami marad. És ha olyasmit szeretnél nekem mondani amit én még nem tudok, akkor azt mond: nem hitted volna hogy a végére pont ez a selejtes sablon marad. Hiába, Veled álmodni könnyebb, mint egyedül ébren, vagy valaki mással – tudod, hogy mindenki függ valamitől. Pedig sosem voltunk senkik mindenhonnan jöttünk, szószerint. Igen, én is többet hittem rólam, de ez az egész. Soha semmit nem képzeltem. Mindig is tudtam, hogy mikor miből mennyi: ennyi. De ma este, ha látom a lényed, mennyire kék, látom, hogy közel van, a felhőkkel csipkézett ég - ez most kicsit olyan, mint egy behúzott szárnyú felfelé zuhanás. Felisút. Összevisszaélet. Szerinted? 

Megismertelek, nem is mertelek nem ismerni meg. Nem vagy beteg és hiába hallgatsz, ez csak feltűnőbbé teszi a helyzetedet hogy semmi se jó, így csak megfulladni lehet. És nem csodálom, hogy nem találod...a helyedet. Legyen úgy ahogyan elképzelted, pont, ugyanúgy ahogyan mindig vártad. Nézz, szét! Nézz! És rohanj, és táncolj, és ugrálj, és üvölts, vagy csinálj bármit, csak lássam rajtad hogy élsz! Ma este, aki táncol az nem te vagy, te maga a tánc vagy. Pörögj a sorssal és lélegezz!

Van saját kérdőjeled? Valakitől végig tudtad - tudnod kellett - te vagy aki felelsz (vagy csak én felelhetek?): ugyanúgy a választ várod, pont ugyanaz a válasz várat, ahogy elképzelted, pont úgy. Mikor azt mondod, hogy messziről jöttél, mikor azt mondod, hogy fáj, tudom a fájdalomnak tépett arca van: azt nézzük unos-untalan mindannyian. Nekem ezt nem kell hogy mondd - ebben biztos vagyok - Te is biztos lehetsz.

Ma csak az jöjjön aki könnyen szédül, aki úgy indul el hogy a végére ér. Ma mindenki érzi, vagy csak én érzem úgy hogy minden rendben, pedig látom a fejed felett a kérdőjelet. Vicces.

Holnap talán egy másik történet jönne ki belőle. Vagy vagy.