WhoMadeWho
A dániai elektro/indie popot játszó zenekar alapvetően nem a lágy, virágos életérzéssel fogott meg. Szerettem azt az észak-európai enyhén depresszív, rejtett agressziót, amit a zenéjükben éreztem. Az Every Minute Alone minialbum mottója: Man has had long experience in surviving adversity, but little experience in surviving prosperity.
Ehhez képest 2014-ben megjelent Dreams című albumuk, amely igen jó kritikákat kapott, saját bevallásuk szerint is sokkal lágyabb.A magam részéről a korábbi munkáikat sokkal jobban szerettem, nekem túl könnyű lett ez a lemez. Inkább egy másik elgondolkoztató számuk került be az ajánlásba, ami nem is klasszikus klip, inkább rövidfilm.