Grecsó Krisztián 2011-es regénye közönségsiker lett, és a kritikusok is jól fogadták. Bár sokszor családregényként aposztrofálják - amiben természetesen rengeteg igazság van - sokkal fontosabb motivációs szálat jelent a könyveben az identitáskeresés: a könyv narrátorának (kinek nevét csak kikövetkeztetni lehet, és bizonyos Grecsó Krisztiánnak hívják) az útja, aki rögtön az elején definiálja, miért fontos múlt elviselése: "Mert tisztába akarok jönni magammal". 

A pszichológia használja a transzgenerációs hatás fogalmát. Definíciója szerint két módon érvényesülhet: egyrészt nyilvánvaló módon tudatos neveléssel, másrészt látens tanulással. A nevelésen túl a családban ugyanis a szülők a gesztusaikkal, viselkedésükkel, non-verbális kommunikációjukkal olyan sablonokat, sémákat adnak tovább, amelyek tudattalanul alakítják személyiségünket, attitűdjeinket, viselkedésmintáinkat. (Bővebben érdemes erről elolvasni Dr. Lukács György: Hogy állna rajtunk a nagyszülők ruhája..? című cikkét)

A könyv főhőse is felismeri, hogy a múlt felgöngyölítése saját életének megalapozásához elengedhetetlen. Főleg, amikor kiderül, hogy a családban az elhallgatás aktusa számtalan történetet átírt, és a család tragikus sorseseményeiben jelentős szerepet játszik. Narrátoruk éppen ezzel a transzgenerációs árnnyal próbál megküzdeni. Nagyanyja megtalált naplója, saját emlékezete segítségével,  a múlt szereplőinek felkutatásával, és emlékezetük felhasználásával próbálja kirakószerűen összerakni a múltat, s egyben saját sorsát is.

A jelen és a múlt szálai előttünk válnak szét, és kavarodnak mégis össze. Az identitás keresése egyszerre jelenti az én szeparációját, és a múlt történéseinek megismétlését. Bár a könyv történetszálainak és idősíkjainak kidolgozottsága és feszessége nem sikerült egységesre, de nem is válik el bántóan. Elférnek egymás mellett, és a könyvespolcunkon is teljes joggal követel helyet.