Igényes, és nagyon érdekes mikroblog indult a Tumblr-en Szabó Balázs szerkesztésében Utolsó percek művészete címmel. Budapest ostromát mutatja be napról-napra,1945. január 1. - február 14. - naplókból, visszaemlékezésekből, vallomásokból, jelentésekből, rendeletekből, korabeli dokumentumokból vett szemelvényekből összeállítva, amelyekben a társadalom minden rétege képviselteti magát. 

Szabó Borbála 24 éves fűzőkészítő
Pest, V. kerület 

Ez a háború megtanított arra, nem az a fontos, hogy az ember halomra gyűjtse maga körül a holmikat, hanem éljen szépen! Elégítse ki testét-lelkét, amennyire csak módja van rá, de a göncök és más külsőségek lényegtelenek. Most is vágyódom egy szép meleg otthon után, de ha hazajössz, már nem akarom megvárni azt az időt, míg mindenünk meglesz, hogy összeházasodhassunk. Legyen meg a legminimálisabb és legszükségesebb, a többit majd megszerezzük munkával. És élni fogunk szépen és megelégedetten akkor is, ha szekrényeink nem lesznek roskadásig tele. De ha elmegyek valahová, nem fogok az utolsó sorban ülni, mint eddig tettem, mert fele élvezet, ha nem látok és hallok jól. És ha kedvem támad édességre, nem fogok elmenni a cukrászda mellett, mert beigazolódott, hogy amit megettem, nem volt hiábavaló, mert az adta az erőt, hogy nem romlottam le. Én is lefogytam, de nem vagyok legyöngült. A szemeim éppoly töretlen fényűek, mint azelőtt, és mindenki csodálkozik, milyen jól nézek ki, pedig nem festem magam. 
És ha egy könyvet szeretnék megszerezni, akkor nem fogok azon spekulálni, hogy ne egy tányért vegyek-e mégis inkább, mert kár minden percért, amit elvonunk magunktól. De szeretném tudni, hogy gondolkozol Te most minderről!

A „ kérdés” a vőlegényéhez szól, akihez naplóját írta. Akiből két év ukrajnai munkaszolgálat után 1944 őszén „kölcsönzsidó” lett, azaz gyalogmenetben németországi munkára vitték. A bergen-belseni koncentrációs táborban pusztult el.